5. rész

A Nagy Fa és a sors

 - Mi az hogy szerencsére? - kérdezte Clare.

- Miért, te sztár szeretnél lenni?

- Hát a te helyedbe az szeretnék lenni ezzel a hanggal!

- Nem! - zártam le a témát. - Nem fogom senkinek se mutogatni a hangomat, nem az a lány vagyok! Te és Berci vagytok az egyetlenek, akiknek megmutattam a hangom, szóval pszt! - mondtam. 

- De ... de .. - dadogott Clare.

- Nincs semmi de! Ez titok! 

- Jól van na! - nézett rám sértődötten. 

- Akkor menjünk reggelizni, vár ránk a sok tennivaló! - mosolyodtam el.

 Miután jóllaktunk és felöltöztünk, megnéztük a BFF programos papírunkat. Az első pont a titokzatos hely volt, amit mi csak Álomnak hívtunk.

- Irány az Álom, csajszi! - kiáltottam, majd elindultunk a bejárati ajtó felé, de mikor kiértünk, anya ott várt minket. Szigorúan ránk nézett, majd elmosolyodott, és ezt mondta.

- Az ebédet beszorítani ám a sok program közé! 

- Hát persze! Szeretlek! - búcsúztam el tőle egy öleléssel, majd futottunk is tovább.

***

Mikor átértünk a városon, átgyalogoltunk az óriási mezőkön és az erdő közepe felé lehettünk, Clare hátrafordult hozzám.

- Már látom a Nagy Fát! - mondta. Ez a bizonyos Nagy Fa a mindig napfényes és titokzatos erdő közepén állt. Borostyánok futották be a törzsét, levelei hatalmasak voltak. Minden tavasszal rózsaszín virágok borították be, majd mikor a nyáron a furcsa bogyók elkezdtek nőni rajta lehullottak a  virágszirmok és az egész hely egy szerelmi fészekké alakult át. Télen hajladozott a sok hótól, ősszel pedig sárga-piros-barna színekben ragyogott a talaj a nagy leveleitől. Minden hónapban eljöttünk ide és eltöltöttünk egy egész napot a Nagy Fa körül. Nyugalmat sugárzott, hogy ott van. Ha szomorúak voltunk, vagy ha kettesben akartunk lenni egymással vagy éppen egy fiúval, akkor számíthattunk rá. Mind ha mindig háláját akarná kimutatni, hogy mi meglátogatjuk.

- Itt vagyunk ... - sóhajtottam fel.

- Szia Nagy Fa! Hiányoztál! - ölelte meg Clare a vastag, átérhetetlen törzsét. Lefeküdtünk a földre, és néztük a lombokat. Mókusok, madarak, lepkék és miegymás. Pár perc csodálat után megkérdeztem.

- Na most mi a téma? 

- Nem tudom .. mondjuk legyenek a helyes pasik.

 - Felőlem .. - mondtam mosolyogva.

-Akkor .. - tanakodott - ki a leghelyesebb fiú szerinted a suliban?

- Justin Davis!! - vágtam rá nevetve. - Tudod, aki egy évvel idősebb nálunk.

- Justin? Tetszik? Na neee... - fordult felém.

- Na jó, eddig nem akartam elmondani, de ugye miután megismertük a One Direction-t, beleszerettem. - mondtam lehunyt szemmel. - De amikor megtetszett Niall, őt teljesen elfelejtettem .. és most, hogy nem érdekel Niall, újra megtetszett.

- Juujjj de jó!! - ölelgetett a földön. - Ő annyira helyes, és tudok egy titkot is.

- Titkot? Milyen titkot? - néztem rá furcsállóan.

- Juj! Elszóltam magam! - és próbált elmenekülni, de én megfogtam, visszarántottam majd én lettem fölényben!

- Clare Crusader!! Ha elkezdted, fejezd is be!

- Na jó, elmondom, csak szálj le rólam! - miután feltápászkodott, a Nagy Fának dőlve kezdte elmondani a titkot.

- Hallgatlak! - mondtam elhelyezkedve vele szembe.

- Tudod, amikor még nagyon jóba voltam Justinnal, azt hiszem 9.-ben.

- Igen! Akkor!

- Na te már akkor is a legjobb barátnőm voltál ugye, de ti nem sokat találkoztatok, talán kétszer, ha nem túlzok! - nevetett. - Aztán amikor egy pár hét múlva telefonáltunk, elmondta, hogy ....

- Mond már!! - sürgettem.

- Elmondta hogy megtetszettél neki ... 

- Én .. te .. ko ..aaa... - ennyi jött ki belőlem meglepettségemben.

- Ez milyen nyelven volt? - nevetett fel hangosan Clare.

- El sem hiszem .. komolyan? Nem csak viccelsz? - faggattam.

- Tényleg ezt mondta, és ezután nem mert megszólítani, majd egy év után feladta a vágyakozást.

- Mi? Feladta? De miért? Hiszen nem is próbálkozott .. honnan tudta volna, hogy nemet mondok? - tanakodtam.

- Nagyon félénk volt, és még szerintem most is az ..

- Szerinted végleg feladta? Már nem lehet esélyem? - szomorodtam el.

- Hé, csajszi, kapd össze magad! Még lehet esélyed! Csak neked kell kezdeményezned!

- De mégis hogy? Nem, ez nekem nem fog menni! Hagyjuk, én nem vagyok szerencsés a szerelemben...

- Majd akkor én, a sors és a Nagy Fa cselekszünk az érdekedben! - mondta komoly arccal, amitől nekem nevetnem kellett.

- Hát jó, ahogy akarjátok! Rátok bízom magam. - mondtam mosolyogva.

***

Miután hazaértünk és megebédeltünk, elmentünk a moziba és megnéztük a Pi életét. Mindkettőnknek nagyon tetszett, és erről beszéltünk hazafele is. Én még a moziban vett csokimat majszoltam, a zacskóját olvasgattam, míg Clare beszélt.

- Az a rész nagyon tetszett, amikor kikötöttek azon a húsevő szigeten! Neked? - kérdezte.

- Nekem is ... - de mire befejezhettem volna a mondatomat, valaki fellökött és az aszfalton landoltam. Csak két tornacsukát láttam az orrom előtt egy fekete csőnadrággal, ebből levontam hogy az a tuskó valaki is elesett. Egyszer csak egy segítséget nyújtó kezet pillantottam meg az orrom előtt. Belekapaszkodtam, és felhúzott. Nagy dühösen előrenéztem, hogy ki ez az idegen, mire két gyönyörű barna szemmel találtam szembe magam, amik eléggé közel voltak az enyéimhez. Szinte belemélyedtem azokba a szempárokba, amikor Clare megrángatta a vállam hátulról.

- Jaj, bocsánat, nem néztem a lábaim elé ... - dadogta a fiú.

- Nincs semmi gond, jól vagyok. - mire hátrébb léptem egy lépést, mert zavart a közelség. Erre feleszméltem.

- Te .. te vagy Justin ... Justin Davis! - mosolyodtam el.

- Ó .. akkor te Flora, ha jól tudom.

- Igen, Flora Elward. És ő itt az én legjobb barátnőm, Clare, de ti már ismeritek egymást.

- Szia Justin, emlékszel még rám?

- Hát persze, te vagy Clare Crusader, az egykori legjobb barátom! - mosolygott Justin.

- És te merre mész? - kérdeztem.

- Éppen az állatorvoshoz indultam a kutyámért, Liloért. - mondta.

- Mi történt vele? - aggódtam.

- Semmi különös, csak nem evett egy ideje, de most már minden rendben van vele.

- Az jó! De nekünk most mennünk kell sajnos. Majd még találkozunk hétfőn. Szia! - köszönt el Clare.

- Sziasztok! - mosolygott.

Majd miután eltávolodtunk odasúgta nekem az én legjobb barátnőm.

- Ez a sors volt! Most már csak én és a Nagy Fa vagyunk vissza! 

- Szeretlek sors! - nevettem el magam.

4. rész

Szuper szülinapok

 - Flora, Clare, gyertek le a nappaliba! - kiáltotta fel anyukám, és mi már futottunk is!

- Itt vagyunk! - mondtam. Megláttuk, hogy Clare szülei is itt vannak. Én rögtön arra gondoltam, hogy most kapjuk meg az ajándékokat.

- Gyerekek, üljetek le! - mondta apa elég komolyan, amitől kicsit megijedtem, mit akarnak mondani.

- Nagyon fontos megbeszélni valónk van! - mondta Emma, Clare anyukája.

- Mi nagyon megbízunk bennetek, és látjuk, hogy már éretten kezelitek a barátságotokat. Mindig összetartotok, jóban rosszban, és mindenben együtt döntötök. - mondta anya. - Tudjuk, hogy sohasem csaptok be minket és hogy nagyon szerettek minket és egymást. - persze, ez eddig mind igaz, de mit akar vele mondani?

- Mire akartok kilyukadni? - bökte ki végül Clare.

- Clare, csönd!! - suttogtam neki, mert fontosnak tűnt a dolog.

- Jól van na! - mondta.

- És tudjuk hogy már elég nagyok vagytok, hogy vigyázzatok magatokra. Már nincs szükség mindig a segítségünkre, és meg tudtok állni a saját lábatokon is, de ha egymással maradtok, akkor még erősebbek vagytok! - fejezte be a mondandóját anya.

- Igen, felnőttünk. És még mindig a lányaitok vagyunk, csak már önállóbbak! - szögeztem le a dolgot.

- Pontosan! - helyeselt apa. - Ezért nem lesz most annyira mindennapi a születésnapi ajándékotok! Már sok éve tervezgettük ezt, de most jött el az ideje hogy megkapjátok őket! - mondta.

- De ez nagy felelősséggel jár!! - aggódott Emma.

- Nem lesz semmi baj! - nyugtatgatta anya.

- A lényegre térve.. BOLDOG SZÜLINAPOT!!! - mondták mind  egyszerre.

- Köszönjük!! -  mondtuk. Elővett mindenki egy dobozt a háta mögül. Mi csak néztük mi történik, nem értettük. Anyánál és Emmánál egy-egy kék, apánál és Bobnál (Clare apukájánál) pedig egy-egy piros dobozka volt. Clareval összenéztünk. Nem nagyon értettünk semmit. Aztán egyszerre csak a két anyuka elindult felénk, megpuszilgattak, majd a dobozkákat az ölünkbe rakták.

- Egyszerre kibontani ám! - súgták nekünk. Ránéztem Clarerre, majd elkezdtünk szalagot és csomagolópapírt letépni. Elértünk a dobozig. Kinyitottuk. Csak egy kis papírka volt benne. Felmutattam Clarenek és ő is az övét.. Ugyan olyan. Majd megfordítottuk. Halványpiros felületre fekete betűkkel valami volt írva. De mi? Ránéztem az első két nagybetűs szóra. Ez állt rajta: "BUDAPEST-PARIS" . Te jó ég jól olvastam? Párizs? Na ne, ez egy repülőjegy!!! Odafordultam Clarehez. Ő is rám nézett. Döbbent arccal felálltunk, majd elvigyorodtunk és a leghangosabb sikításba törtünk ki! Megfogtuk egymás kezét és úgy ugráltunk vagy 10 percig, végigsikítozva és ordibálva az egészet. 

- Megyünk Párizsba, Franciaországba!! - ordítottam Clarenek.

- Tudom!! - ordította vissza.

- Miután lenyugodtak a kedélyek, leülhetnétek. - próbált túlkiabálni minket anya.

Belenéztem Clare szemébe, majd olyan szorosan megöleltük egymást, hogy már alig kaptunk levegőt. Leültünk a fotelekbe, anya pedig vissza a kanapéra a többiekhez.

- És most jöhet a mi ajándékunk? - kérdezte apa.

- Mi?? Még ajándék? Nem elég ez? - vigyorgott Clare.

- Na, ilyet se hallunk túl sűrűn. - mondta Bob. Majd felálltak és elindultak felénk. Odaadták a kis piros dobozkákat. Most már kicsit élénkebben bontogattunk. Miután elértünk a dobozokhoz, kinyitottuk őket. Ezek is papírok, de nagyobbak mint az előzők! Megfordítottuk őket. Ez citromsárga volt úgyszint fekete felirattal. Párizs volt ráírva ... alatta pedig .. "One Direction concert" ! NA NE!!! Ezt már nem hiszem el! Egy One direction koncert jegy? Ez a valóság? Egyszer csak egy hatalmas sikoly Claretől és én már álltam is fel ugrálni, sikítozni, ordibálni, ölelkezni meg miegymásra. Körülbelül fél óráig őrjöngtünk, aztán amikor már nem kaptunk levegőt ledőltünk a fotelekre. Az összes szülő csak mosolygott.

- Kitomboltátok magatokat? - kérdezte anya mosolyogva.

- Azthiszem ... - mondtam fülig érő szájjal.

- De ez most komoly? Tényleg kimegyünk Franciaországba? És ti be sem jöttök a koncertre? - kérdezte Clare.

- Persze hogy nem megyünk! Franciaországba is csak ketten mentek! - mondta apa.

- Mi?? Csak mi ketten? Ez most komoly? - lepődtem meg. Nem hittem hogy pont ők, az aggódó szülők fognak minket elengedni kettesben világot látni. Nem hittem a füleimnek.

- Hát ez ... hihetetlen! - csodálkozott Clare.

- Az! - helyeseltem.

*  szombat este *

- Milyenek lehetnek a fiúk élőben? - tanakodtunk a szobámban a szokásos szülinapi  nálam alvós bulin.

- Nem tudom, de biztos irtó cukiik! - mondta Clare.

- Az tuti! De kedvesek? Magasak? Mosolygósak? Viccesek? Milyenek a valóságban? Nem tudom .. de megtudom!! - mosolyodtam el.Már nagyon vártuk ezt az egészet!

- Már csak 23 nap és megtudod! - nézett rám Clare. - Kérdezhetek valamit? - tette fel a váratlan kérdést.

- Persze! 

- De ígérd meg hogy nem leszel ideges, és őszinte leszel!

- Megígérem, csak mond már!

- Na jó! Mit csinálsz majd a koncerten, ha az aláírásnál Niallal szemben állsz? - kérdezte nagy szemekkel.

-Tudni akarod? Hát jó ... belenézek mélyen a szemébe és köszönök neki. Majd amikor aláírta a papírom és  elköszöntem és már nem néz rám, letörlöm a legördülő könnycseppeket, amiket már nem tudtam visszatartani, és elfogadom a tényt hogy nem látom többet! - mondtam lesütve a szemeimet. - De én már elfelejtettem, ezért csak köszönök, aláíratok majd újra köszönök! Ilyen egyszerű! - mosolyodtam el.

- Tehát a mottó, csak semmi érzelem! - mondta nevetve Clare.

- Nem, a mottó továbbra is az elfelejtettem örökre szavak!! - néztem bele Clare szemébe.

- Jól van na, értem! Ne legyél ennyire halál komoly, megijesztesz! - kerekedett el a szeme.
- Bocsi, de az érzelem takarása és az elfelejtés más dolgok, ezt jegyezd meg! - mondtam.

* vasárnap reggel *

Clare még mindig alszik ... én már egy pár perce csak gondolkodok! Ezen az egész utazásos koncertes dolgon jár az eszem! Nem tudom, hogy ketten mit csinálunk majd abban a nagy országban! Nem ismerjük, ezt be kell vallani! Persze, hogy jó buli lesz, de ide szerintem egy idegenvezető, vagy egy olyan ember kéne, aki ismeri Franciaországot! Aki már bejárta a városait, az utcáit, az erdőit, a mezőit, a tereit és az épületeit. Ilyen valakit találok! Biztos akad ott egy angolul beszélő ember! Azt hiszem, lassan Clare is felkelhetne folytatni az BFF programot! Mára rengeteg dolgunk van! Hogyan keltsem fel? Mondjuk .. egy kis gitár szóval!

Elkezdtem keresni a gitárom! Pár perc után rájöttem hogy a nappaliban hagytam, ott gitároztam utoljára tegnap este! Lelopakodtam, fel ne ébresszek valakit. Még mindenki aludt. Eljutottam végre a kanapéig, amihez neki volt döntve az én hőn szeretett hangszerem! Felvettem, a nyakamba akasztottam és elindultam visszafele. Végül becsuktam a szobám ajtaját és leültem az erkélyajtóm elé, a kisebbik heverőmre. Clare háttal feküdt nekem, és mélyen aludt. Lábaimra tettem a gitárt, majd nekikezdtem.

 Még nagyon régen írtam egy számot a gitározásról, és ezt énekeltem. Lassú, ütemes és szerintem szép dal volt. Belekezdtem és Clare már az első refrénnél felém fordult az ágyban. Én játszottam tovább, ő pedig lassan kinyitotta a szemeit, majd elmosolyodott. Mikor már mind a kb. 3 percet végigénekeltem és gitároztam, Clare felült az ágyban. Majd megszólalt csengő hangján.
- Ezt a dalt te írtad?
- Igen. Amúgy jó reggelt!
- Neked is. De ez komoly? És ilyen ügyesen gitározol? - csodálkozott.
- Én írtam és aki alsós kora óta gitározik az azért tud! -mosolyodtam el.
- Jó! De olyan hihetetlen volt ez az egész! Szép hangod van!
- Ó, köszönöm! Nem hittem hogy ezt mondod, arra számítottam, hogy kiröhögsz, amiért a repedt fazék hangommal ébresztettelek.
- Dehogy is! Neked nagyon szép hangod van, tudsz dalt írni és a gitározás a könyöködön jön ki! Tisztára mint Niall! - nevetett.
- Tényleg! - nevettem föl. - csak én szerencsére nem vagyok szupersztár!

3. rész

 A jókedv

Péntek! A kedvenc napom! Ma úgy érzem magam, mint aki újjászületett! Egy kék-fekete kockás szoknyában, egy rózsaszín ingben és a kedvenc kék tornacsukámban  libbentem be az iskola ajtaján! Mindenki beszélgetett, flörtölt vagy éppen pakolta a könyveit. Megláttam Claret a szekrényénél, és odamentem hozzá.

- Szia Clare! - köszöntem rá mosolyogva.

- Szia Flo! De csini vagy ma! És milyen jókedvű! Mi történt? - kérdezte meglepődve.

- Csak jó napom van! Miért, szomorúnak kéne lennem? 

- Ó dehogy, nem úgy értettem! Csak azt hittem valami szuper dolog történt! Mondjuk kaptál szülinapodra egy One Direction jegyet, vagy ilyesmi... - mondta.

- Nem, de amúgy is tudnod kéne hogy holnap van a szülinapom. Remélem most is együtt kapjuk az ajándékokat, mint mindig. - mondtam, miközben a szekrényemben pakolásztam Clare mellett.

Mindig együtt kaptuk meg a szülinapi ajándékokat, mert csak 1 nap volt köztünk. Általában az enyémen szokták a szüleink megtartani. 

- Ja, remélem. Bár, most a 17-dik alkalommal szerintem megtartják ezt a szokásukat!

- Igen, igazad van! - becsuktuk a szekrényajtókat. - Menjünk franciára! - mosolyodtam el, mivel mindketten imádtuk a franciát! És csillagosak ötösök voltunk belőle!

***

Mikor már a hatodik óránknak is vége lett, plusz a pom-pom edzés is befejeződött, elindultunk hozzánk. Kb. 20 perc séta után megérkeztünk! Megebédeltünk, és tartottunk egy csajos délutánt. 

- Most már haza kell mennem .. sajnos! - mondta Clare délután 5-kor.

- Elkísérlek, úgyis csak 10 perc! - lelkendeztem.

Elindultunk. Úgy 1 perc múlva Clare felkiáltott.

- Tudom!! - fordult felém nagy szemekkel.

- Tényleg? Na és mit? - néztem rá kérdőn.

- Hogy ma miért vagy ilyen kirobbanó formában!

- Mondtam, csak jó kedvem van. 

- Óhh, persze! Csak ma még nem említettük meg őt ... Niallt.

- Te meg miről beszélsz? - kérdeztem. 

- Tudod te azt, erősnek mutatod magad, de én a legjobb barátnőd vagyok, engem nem tudsz átverni!! Ha elkezdenék beszélni róla akkor rögtön elmenne a jókedved.

- Tévedsz! Nekem még mindig szuper jó kedvem van, és ez így is marad, akármit is mondasz róla.

- Meglátjuk! - mondta, majd elkezdett nekem áradozni Niallről. - Olyan cuki, a szőke haja, és azok az elképesztően gyönyörű tengerkék szemek ... - én csak nevettem, de ahogy a házuk elé értünk, meglepődve vette észre Clare, hogy még mindig nevetek a próbálkozásán.

- Nagyon vicces volt, ahogy egész úton csak beszéltél! Most még az előbbinél is jobb kedvem van.! - mondtam nevetve.

- De .. mi történt? - kérdezte csodálkozva.

- Hát,... semmi! Csak .. elfelejtettem!

- Elfelejtetted? Olyan nincs hogy az egyik pillanatba csak rá tudsz gondolni, és szó szerint fáj a szerelem, a másikban pedig nevetsz és elfelejted! Ez .. képtelenség! - próbálta kimagyarázni a dolgot.

- Én vagyok az élő bizonyíték? - nevettem.

- Hát, úgy látszik... de miért? Hiszen annyira szeretted! 

- Igen, de végre már nem hiszek a sorsban.. mármint abban hogy a sors irányít minket. Mi irányítjuk azt! - mondtam komoly arccal.

- Höhh... - nézett rám mosolyogva - tehát ez az én művem! Én mondtam hogy ne higgy a sorsban, mert badarság! És .. hát én .. azt hittem hogy csak nem hiszel többé benne, de attól még szeretni fogod! 

- Hát, én már örökre elfelejtettem! Örökre!!! - mondtam, majd megöleltem, elköszöntünk egymástól és elindultam haza.

Hazafele gondolkodtam azon a szón ... örökre! Nagy szó! És ha nem tudom betartani? Nem hazudhatok Clarenek! De akkor magamnak is hazudok! Mondjuk ez nem hazugság. Ez csak egy szó.

* szombat reggel *

Még az ágyamban aludtam, mikor arra ébredtem hogy egy őrült valaki az ajtómon dörömböl! Mindig kulcsra zárt szobában aludtam, ezért őrjönghetett. Nagy nehezen feltápászkodtam, nyújtóztam egyet majd ásítottam. Végül elértem az ajtóig, elfordítottam a kulcsot és kinyitottam. Hirtelen csak egy szőke hajzuhatagot láttam meg, ami aztán a nyakamba ugrott. Majd megszólalt egy csengő hang.

- Boldog szülinapot!! - ez Clare, felismerem a hangját!

- Hát te vagy az ! - öleltem vissza már kicsit élénkebben. - Neked is!!

- Felébresztettelek? Ohh, sajnálom, nem akartam, csak átjöttem a szülitársamhoz! - mondta mosolyogva.

Már nem is gondoltuk külön a szülinapunkat, a 17.-nél már alap volt az összevonás.

- Örülök hogy a te felköszöntésed ébresztett fel! Szerinted mire készülnek most a szüleink? - kérdeztem, miközben öltöztem.

- Nem tudom .. valami könyv, egy kis pénz, vagy ilyesmik! Szerinted?

- Hát, én is ilyesmikre számítok. - mondtam már felöltözve,az ágyamon ülve.

- Azért remélem, hogy nem olyan lesz mint a tavalyi! - nevetett fel Clare. A 16. szülinapunk olyan szörnyen kínos volt, mint még soha.. a bulit egy kerti partinak szántuk, de miután a csokiszökőkút kitört, és mindenkit összekent, lefújtuk az egészet.

 

Elnevettem  magam! Így visszagondolva nagyon nevetségesek lehettünk nyakig csokisan!

- Én is remélem hogy jobb lesz! Sokkal jobb!

2. rész

Tündérlak

Miközben zenét hallgattunk, keresgéltünk a neten a fiúk után! Louisról videókat, Hazzáról képeket, Zaynről és Liamről blogokat néztünk meg.

- Niallról nem néztünk még semmit... - szólalt meg Clare.

- Ne, inkább ne! - vágtam rá.

Fájt, hogy látom képeken, de a való életbe lehet hogy soha nem találkozok vele... Felálltam a székemből és odamentem az ágyamhoz ahol a cicám feküdt, Berci! Ő volt a világ legbűbájosabb cicája!

 

Megsimogattam és megpuszilgattam. Nagyon szeretem, fél éves lesz jövő héten! A tengerkék szemeit figyeltem. Ekkor Clare megtörte a csendet.

- Flo, tudom hogy szeretnél vele találkozni, de nem lehetsz mindig szomorú ha rá gondolsz. Én is nagyon szeretem Liamet! Mégis téged valahogy jobban megvisel ez a One Direction dolog. Tudod hogy én is egy ábrándozó szingli 1D fan vagyok, de ismerd el, lehet hogy soha nem fogunk velük találkozni... szomorú, de ez a valóság! - mondta végig a szemembe nézve.

-Higgy már a sorsban!!! - kiabáltam rá. - Nekem tudod mekkora vágyam velük találkozni! És ez az álom örök, nem úgy mind neked! - mondtam talán kicsit gorombán.

- Nekem is örök vágyam... - könnyes lett a tekintete. - De Flo, tudod hogy nem álmodozhatsz örökké! 

- Tudom.... - 180 fokos fordulatot vettem, és ránéztem a posztereimre. Alig volt pár. Ránéztem Niallra, és a kéken ragyogó szemeire... nyeltem egy nagyot, és visszafordultam Clarehez. Engem figyelt, mit lépek most. Nem gondolkodtam, odamentem hozzá és megöleltem. Ő is tudta, hogy ezzel elfelejtjük az előbbi kis incidensünket.

- Kérsz forrócsokit? - tettem fel nevetve a váratlan kérdést.

- Hát persze! - jött a válasz egy szelíd mosollyal.

* 5 órával később *

Már megfürödtem, fogatmostam és Berci is megvacsorázott. Mit kell még csinálnom? - tanakodtam magamban, miközben az étkezőban ültem. Ők tévéztek a nappaliban. Elindultam a konyhába valami vacsiért. 

- Szia Flora, te itt? Azt hittem már alszol. - jött ki apu táncolva.

- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem a röhögéstől vörösen. Olyan viccesen csinálta!

- Táncolok! Miért, nem táncolhatok a saját házamban? - mosolygott rám. - És te?

- Valami kaja után kutatok. - majd elindultam a hűtő fele, de elkapta a kezem, és elkezdtünk tangózni, vagy valami olyasmit csináltunk! Megpörgetett, és én csak nevettem. Nagyon szerettem apát, mindig megnevettetett! Akár milyen kedvem volt, ő odajött, és addig hülyültünk, amíg csak tudtunk! Ilyenkor minden gondomat, bánatomat és álmomat elfelejtettem.

- Jól van most már nyomás aludni! Viszek egy tál müzlit az ágyadba, de csakk akkor ha futsz, mert utolérleeek! - kiabálta utánam de én már futottam a szobámba!

Benyitottam, és lekapcsoltam minden villanyt, kivéve a fali égősoromat... az minden este égett, olyan barátságos és lágy hangulatot adott a szobámnak. 

- Kop-kop.. bejöhetek ebbe a kis tündérlakba?

- Attól függ ki az! - mosolyodtam el.

- Egy tündérapuka, aki ételt hoz a kislányának!

- Hát,.... - haboztam - de csak mert szeretlek! - igazából nem pártoltam ha a szobámban járkál egy fiú !

- Jó éjszakát kicsim! - mondta apa, majd letette a vacsim az íróasztalra.

-Jó éjt! - válaszoltam. Felálltam és odaültem a kaja elé. Csak a felét bírtam megenni, ami nálam ritka. Ezután elindultam az ágyam felé. Végig az alvás járt a fejemben, mert már nagyon álmos voltam. A fali égősorom rávilágított a posztereimre. Ránéztem Zaynre .. milyen sármos! Aztán Louisra .. milyen édi. Liam .. milyen aranyos. Harry .. azok a fürtöcskék. Majd Niallra pillantottam. Csak néztem, nem gondoltam semmire, nem álmodoztam, csak néztem. Letöröltem a legördülő könnyemet, és leültem az ágyamra. Lehajtott fejjel gondolkodtam .. miért kínoz? 

1. rész

Pom-pom edzés

-Gyere már, elkésünk az edzésről! - kiabálta Clare  már a suli folyósólyának végéről! Alig bírtam ezt az őrült rohanást, ezért megálltam egy pillanatra lihegni.... de nem volt időm, mivel majdnem elkéstünk! Futottam tovább Clare után. Végre megláttuk a tornaterem ajtaját!! A miénk volt a legnagyobb a városban, mert a kosárcsapatnak is kellett hely!

-Gyorsan, igyekezz Flora! - ráncigált tovább az öltözőkhöz. 

-Nyugi, még van 10 percünk! - magyaráztam zihálva.

-Jó, de azt mondták az új edző nagyon szigorú! Siessünk!

Villámgyorsan átöltöztünk a pom-pom ruhánkba. 

Nagyon szeretem ezt a ruhát, de az új edző nő az előző ismerkedő órán világosan kijelentette, hogy le fogja cseréltetni, mert neki nem tetszik! Nekem meg ő nem tetszik!!! Amíg ezeken gondolkoztam, eléggé elment az idő. Kisiettünk a többiekhez a tornaterembe! 

-Én izgulok! És te? - súgta Clare a fülembe.

-Miért izgulsz? - kérdeztem, de mire választ kaptam volna, bejött az a nő, Anne. 

-Sorakozó! - ordította el magát. - Én Anne vagyok, az új edzőtök! Egyszerűek a szabályaim! Első, hogy mindig kemény munkát várok el! Második, fegyelmezett magatartás! Harmadik, megnyerni az idei Szuper Pom-pom Atlétikai Versenyt!! Érthető vagyok?- kérdezte kicsit  mogorván.

- Igen, Miss Anne!! - kántálta az egész csapat!

- Akkor most bemutatjátok nekem hogy mit tudtok! - mondta. - Amit alapjáraton elvárok az a spárga! Jobb lábbal, bal lábbal és a terpeszspárga!  Na gyerünk, szép sorjában!

* 3 órával később *

Végre hazaértem! Azt hittem soha nem lesz vége a pom-pom edzésnek! A lábiam leszakadnak, szédülök és azt hiszem éhen haltam! Lemegyek a konyhába valami kajáért. 

Miközben kirámoltam a hűtőt, felcsörrent a telefonom. Gyorsan futás az emeletre. Clare! Ki más.

- Ó, szia Flo nem akarlak zavarni, csak felhívtalak hogy élsz-e még? - nevette el magát.

-Hát, éhes már nem vagyok, de szerintem holnapra meg se tudok mozdulni az izomláztól!

-Haha, nekem mondod? Csoda hogy hazaértem. Még jó hogy a legjobb barátnőm is átéli ezeket a rém pom-pom edzéseket! - mondta.

-Kösz, én is szeretlek! - nevettem.

-Hallgatunk One Directiont? Átmegyek, egy perc és ott vagyok! Puszi!

Lerakta. Meg se várta a válaszom, de úgyis igen lett volna, és ezt ő is tudta! Felálltam az ágyamról. Megfordultam, és ránéztem a 1D posztereimre. Egy álom lenne velük találkozni. Főleg Niallel! Tudtam hogy reménytelen ábrándokat kergetek, de mindig arra gondoltam, milyen lenne vele találkozni. Mit mondanék, mi lenne az első szavam életem szerelméhez? 

Egyszerre felugrottam és sikítottam, úgy megijesztett Clare kopogása. Lementem a bejárati ajtóhoz, és kinyitottam. 

-Szia Flo! - ugrott a nyakamba az én leges-legjobb barátnőm. - Mizujs? - kérdezte.

-Semmi, vártalak. - mosolyodtam el.

-Ja, azért sikítottál... Flo tudod hogy nem fogsz vele találkozni! - rángatott. 

Mindig is így gondolta.. nem hitt a sorsban! De én nem törődtem tulságosan vele!

-Na, akkor megyünk 1D-t hallgatni? - tereltem el a szót.

-Hát persze! De... - habakozott, de nem engedtem befejezni, megfogtam a kezeit és futottunk az emeletre.