3. rész

 A jókedv

Péntek! A kedvenc napom! Ma úgy érzem magam, mint aki újjászületett! Egy kék-fekete kockás szoknyában, egy rózsaszín ingben és a kedvenc kék tornacsukámban  libbentem be az iskola ajtaján! Mindenki beszélgetett, flörtölt vagy éppen pakolta a könyveit. Megláttam Claret a szekrényénél, és odamentem hozzá.

- Szia Clare! - köszöntem rá mosolyogva.

- Szia Flo! De csini vagy ma! És milyen jókedvű! Mi történt? - kérdezte meglepődve.

- Csak jó napom van! Miért, szomorúnak kéne lennem? 

- Ó dehogy, nem úgy értettem! Csak azt hittem valami szuper dolog történt! Mondjuk kaptál szülinapodra egy One Direction jegyet, vagy ilyesmi... - mondta.

- Nem, de amúgy is tudnod kéne hogy holnap van a szülinapom. Remélem most is együtt kapjuk az ajándékokat, mint mindig. - mondtam, miközben a szekrényemben pakolásztam Clare mellett.

Mindig együtt kaptuk meg a szülinapi ajándékokat, mert csak 1 nap volt köztünk. Általában az enyémen szokták a szüleink megtartani. 

- Ja, remélem. Bár, most a 17-dik alkalommal szerintem megtartják ezt a szokásukat!

- Igen, igazad van! - becsuktuk a szekrényajtókat. - Menjünk franciára! - mosolyodtam el, mivel mindketten imádtuk a franciát! És csillagosak ötösök voltunk belőle!

***

Mikor már a hatodik óránknak is vége lett, plusz a pom-pom edzés is befejeződött, elindultunk hozzánk. Kb. 20 perc séta után megérkeztünk! Megebédeltünk, és tartottunk egy csajos délutánt. 

- Most már haza kell mennem .. sajnos! - mondta Clare délután 5-kor.

- Elkísérlek, úgyis csak 10 perc! - lelkendeztem.

Elindultunk. Úgy 1 perc múlva Clare felkiáltott.

- Tudom!! - fordult felém nagy szemekkel.

- Tényleg? Na és mit? - néztem rá kérdőn.

- Hogy ma miért vagy ilyen kirobbanó formában!

- Mondtam, csak jó kedvem van. 

- Óhh, persze! Csak ma még nem említettük meg őt ... Niallt.

- Te meg miről beszélsz? - kérdeztem. 

- Tudod te azt, erősnek mutatod magad, de én a legjobb barátnőd vagyok, engem nem tudsz átverni!! Ha elkezdenék beszélni róla akkor rögtön elmenne a jókedved.

- Tévedsz! Nekem még mindig szuper jó kedvem van, és ez így is marad, akármit is mondasz róla.

- Meglátjuk! - mondta, majd elkezdett nekem áradozni Niallről. - Olyan cuki, a szőke haja, és azok az elképesztően gyönyörű tengerkék szemek ... - én csak nevettem, de ahogy a házuk elé értünk, meglepődve vette észre Clare, hogy még mindig nevetek a próbálkozásán.

- Nagyon vicces volt, ahogy egész úton csak beszéltél! Most még az előbbinél is jobb kedvem van.! - mondtam nevetve.

- De .. mi történt? - kérdezte csodálkozva.

- Hát,... semmi! Csak .. elfelejtettem!

- Elfelejtetted? Olyan nincs hogy az egyik pillanatba csak rá tudsz gondolni, és szó szerint fáj a szerelem, a másikban pedig nevetsz és elfelejted! Ez .. képtelenség! - próbálta kimagyarázni a dolgot.

- Én vagyok az élő bizonyíték? - nevettem.

- Hát, úgy látszik... de miért? Hiszen annyira szeretted! 

- Igen, de végre már nem hiszek a sorsban.. mármint abban hogy a sors irányít minket. Mi irányítjuk azt! - mondtam komoly arccal.

- Höhh... - nézett rám mosolyogva - tehát ez az én művem! Én mondtam hogy ne higgy a sorsban, mert badarság! És .. hát én .. azt hittem hogy csak nem hiszel többé benne, de attól még szeretni fogod! 

- Hát, én már örökre elfelejtettem! Örökre!!! - mondtam, majd megöleltem, elköszöntünk egymástól és elindultam haza.

Hazafele gondolkodtam azon a szón ... örökre! Nagy szó! És ha nem tudom betartani? Nem hazudhatok Clarenek! De akkor magamnak is hazudok! Mondjuk ez nem hazugság. Ez csak egy szó.

* szombat reggel *

Még az ágyamban aludtam, mikor arra ébredtem hogy egy őrült valaki az ajtómon dörömböl! Mindig kulcsra zárt szobában aludtam, ezért őrjönghetett. Nagy nehezen feltápászkodtam, nyújtóztam egyet majd ásítottam. Végül elértem az ajtóig, elfordítottam a kulcsot és kinyitottam. Hirtelen csak egy szőke hajzuhatagot láttam meg, ami aztán a nyakamba ugrott. Majd megszólalt egy csengő hang.

- Boldog szülinapot!! - ez Clare, felismerem a hangját!

- Hát te vagy az ! - öleltem vissza már kicsit élénkebben. - Neked is!!

- Felébresztettelek? Ohh, sajnálom, nem akartam, csak átjöttem a szülitársamhoz! - mondta mosolyogva.

Már nem is gondoltuk külön a szülinapunkat, a 17.-nél már alap volt az összevonás.

- Örülök hogy a te felköszöntésed ébresztett fel! Szerinted mire készülnek most a szüleink? - kérdeztem, miközben öltöztem.

- Nem tudom .. valami könyv, egy kis pénz, vagy ilyesmik! Szerinted?

- Hát, én is ilyesmikre számítok. - mondtam már felöltözve,az ágyamon ülve.

- Azért remélem, hogy nem olyan lesz mint a tavalyi! - nevetett fel Clare. A 16. szülinapunk olyan szörnyen kínos volt, mint még soha.. a bulit egy kerti partinak szántuk, de miután a csokiszökőkút kitört, és mindenkit összekent, lefújtuk az egészet.

 

Elnevettem  magam! Így visszagondolva nagyon nevetségesek lehettünk nyakig csokisan!

- Én is remélem hogy jobb lesz! Sokkal jobb!